Utánpótlás bajnokság U17 II. osztály közép „D” csoport 8. forduló
Utánpótlás bajnokság U17 II. osztály közép „D” csoport 8. forduló
Morello.hu–VBSK – Zsámbék SE 0:7

Várpalota: Horváth G. – Varga B. – Horváth B. – Kisbej K. – Kovács G. – Hatos P. – Göndöcs D. – Hermann A. – Szabó B. – Nyevrikel Sz. (Bognár B.) – Varga P.
Zsámbék: Gondos – Dávid – Pechter – Kovács – Mukus (László) – Veszelovszki (Rácz) – Ludányi – Rimóczi – Csiki – Fabók – Sölch (Nagy)
A kezdést követően a vendégcsapat azonnal magához ragadta a kezdeményezést. Sorra vezették támadásaikat, minek következtében a 4. percben bal oldali támadást követően Kovács révén megszerezték a vezetést. (0:1) A korai gól sokkolta a hazai csapatot, s továbbra is a vendégek akarata érvényesült a pályán. Olyannyira, hogy a 12. percben megduplázták előnyüket. Ludányi ment el a jobb oldalon, középre adott labdáját Fabók az elalvó palotai védők között rúgta Horváth G. kapujába. (0:2) A 19. percben Kisbej K. eladott labdáját Veszelovszki Sölch elé tálalta, aki megszerezte csapata harmadik gólját. (0:3) A 30. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Horváth B. 25 méteres lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret. A 39. percben Veszelovszki 18 méteres lövése a keresztlécen csattant, a kipattanóra Ludányi érkezett és a hálóba helyezte a játékszert. (0:4)
Szünet után sem változott a játék képe. A vendégek uralták a játékot az enerváltan futballozó hazaiak ellen. Az 51. percben vendég támadást követően Veszelovszki jobb oldalról hatalmas gólt akasztott a hazai kapuba. (0:5) Az 55. percben Kisbej K. szabálytalankodott a 16-os előterében. A megítélt szabadrúgást a csereként beállt Rácz helyezte a hazai kapuba. (0:6)
A 65. percben Horváth B. egy rossz ütemű keresztezést követően a 16-oson belül felrúgta ellenfelét. Kiállítás és 11-es! A megítélt büntetőt Sölch higgadtan helyezte a kapuba, beállítva ezzel a végeredményt. (0:7)
A vendégek győzelme ilyen arányban is megérdemelt.
Jók: Senki ill. Kovács, Csiki, Fabók








