U17-es csapatunk tette fel a koronát a hétvégére
U17 II. osztály Közép-Nyugat
MORELLO.HU Várpalotai BSK-Érdi VSE 4:0 (2:0)
50 néző

Vezette: Farkas István, Rogácsi Balázs, Pillók Ádám
MORELLO.HU Várpalotai BSK: Kerekes (Magashegyi)-Szabó B., Szabó E., Kisbej, Kovács (Ilyés), Szilágyi, Sanda, Paróczai, Kazári (Andó), Józan, Kazári G. (Scheffer)
Edző: Balogh Zoltán
Érdi VSE: Albert-Fehér, Gellár, Rozner, Versits, Morgos, Varga, Bécsy, Székesváry, Pfeiffer, Kádár
Edző: Limperger Zsolt
Parádés győzelemmel tette fel a koronát a hétvégére U17-es együttesünk, hiszen egyik csapatunk sem szenvedett vereséget. Sőt! Szenzációs játékot produkált minden csapatunk, igaz az "U40"-nél kicsit döcögött a szekér, de a fiúk ígéretet tettek, hogy a következő mérkőzésen szépítenek.
A szezon elejétől Balogh Zoltán vezetőedző irányítja az U17-es csapatot. Rögtön a mérkőzés elején letámadta együttesünk ellenfelét és magához vette az irányítást. A gólgyártást Józan kezdte meg szép egyéni akciót követően, majd Paróczai növelte az előnyt.
Fordulás után is a hazaiak akarata érvényesült. A várpalotai együttes sorra dolgozta ki helyzeteit, de a gól elmaradt. A félidő közepén Kisbej cselezte be magát a 16-os belülre, de buktatták. A játékvezető 11-est ítélt, melyet a sértett higgadtan a hálóba helyezett (3:0). Tíz perccel a mérkőzés vége előtt ismét Paróczai villant, beállítva ezzel a 4:0 arányú végeredményt.
A lelkesen és magabiztosan futballozó hazai együttes ragyogó játékával megérdemelten tartotta otthon a három pontot.









Hozzászólások